2020 legjobb jelszókezelői kisvállalkozásoknak

Ha nem is mindent, de egész biztosan szinte mindent saját magunknak kell csinálnunk, ha kisvállalkozást üzemeltetünk. Nem elég, hogy nekünk kell kezelnünk a vállalkozást, ezen felül még rengeteg apróság – kisebb feladatok, találkozók, megbeszélések és adminisztratív feladatok is a nyakunkba szakadnak, mindezt észben tartani és átlátni nem kis kihívás. Jelentős terhet vehetünk le vállunkról egy jelszókezelő használatával, mivel ebben eltárolhatjuk bejelentkezési adatainkat, érzékeny adatainkat és egyéb fontos dolgainkat.

2020 legjobb vállalati jelszókezelői

A Keeper weboldala szerint 81%-ban a gyenge jelszavak felelősek a cégeket ért támadásokért, évente átlagosan több mint 7 millió dolláros károkat okozva. Senki sem akar az ilyen károkkal vesződni, főleg hogy minderre van egy nagyon egyszerű megoldás. Ennek neve pedig: jelszókezelő.

A távmunka jövője – A távmunkában rejlő lehetőségek az alkalmazottak véleménye alapján

Kivonat a 179. sz. Műhelytanulmányból: “A koronavírus járvány átmenetileg megváltoztatta a foglalkoztatók viszonyát a távmunkához. Hazai és nemzetközi felmérések mutatták ki, hogy 2020. március-április folyamán a távmunkában dolgozók aránya drasztikusan megemelkedett. Jelenleg annak az átgondolása folyik, hogy milyen munkarendet alakítsanak…

A COVID járvány kiberbiztonsági tanulságai

A koronavírus járvány miatt rengeteg cég kényszerült arra, hogy egyik napról a másikra álljon át home office munkavégzésre, ez azonban a munkaadókat és a munkavállalókat egyaránt felkészületlenül érte. Az már a 2013-as információbiztonsági törvény megjelenése után is látszott, hogy bár az otthoni munkavégzésre vonatkozó előírások megköveteltek olyan feladatokat, mint az adatvagyon leltár, felelősök és feladatkörök kijelölése, rendszeres auditok, ezek a feladatok sok helyen még évek múlva is csak akadozva, vagy egyáltalán nem voltak elvégezve.

Microsoft, Cisco és a Zoom jelentik a céges videokonferenciát

A vállalatok kedvelt videokonferencia eszközei a Microsoft, Cisco és a Zoom megoldásai.

Központi kommunikációs felületté teszi a Gmailt a Google

Jelentősen átalakítja, egyszerűsíti a különböző kommunikációs platformjainak elérését a vállalati ügyfeleknek szánt G Suite szolgáltatásnál a Google. A cég kollaborációs megoldásainak origója a későbbiekben a Gmail lesz.

Belefáradt a csapatod a home office-ba? Szinte biztosan, de tehetsz ellene!

Pár hét és vége! – hangzott még tavasszal, amikor oly sokan otthoni munkavégzésbe kényszerültünk. A kezdeti lelkesedés aztán lassan alábbhagyott, az emailek és videókonferenciák özönében pedig számos közvetlen kollégával már több mint fél éve nem is találkoztunk.

A biztonság már nem üzemeltetési kérdés, hanem üzleti prioritás

Kellene, hogy legyen. A CB Insights jeletése szerint nagyon mennek a járvánnyal trükköző, üzleti emailekhez kapcsolódó online visszaélések, miközben a védekezés egyre drágább és bonyolultabb feladat.

Ha már benne vagyunk, legalább ne tévedjünk el a felhőben

Az új környezetben nem hogy lassult volna, de éppenséggel felgyorsult a cloud adaptáció üteme, ami azonban a különféle biztonsági problémákat is hangúlyosabbá teszi.

Koronavírus, recesszió, elbocsátások – és jönnek a belsős adattolvajok

Már vannak jelei annak, hogy a tömeges elbocsátások miatt fel fognak erősödni a bennfentes kibertámadások.