Dr. Ködmön István

Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. - termelési igazgató

7 Articles0 Comments

A Hétpecsét Egyesület alkotó közösségében való részvétel mindig izgalmas, újszerű, előremutató feladatot jelent. A részvétel: tanulás a résztvevőknek. Az eredmény: lehetőség a "nagyközönség" számára.

Otthonból lett irodák

Mi újat tudunk még mondani a „ne pizsamában dolgozz, kommunikálj többet a kollégáiddal és tarts be a napi rutint otthon is” örökérvényű hármasán kívül?

A tavaszi Zoom adatvédelmi botrány

A 2020 tavaszi hónapokat gyökerestül megváltoztató koronavírus, az az a COVID-19, az élet szinte minden területén nagy felfordulást okozott. A munkahelyünket beköltöztettük otthonainkba és igyekeztünk alkalmazkodni a kialakul helyzethez. Ezt az átállást sokban segítették az olyan nagy cégek, mint a Google, hogy a feladatok elvégzéséhez többek közt ingyenessé tették videóhívás szolgáltatásukat, a Meet-et. Ugyanezt a lépést a Zoom is megtette, ám nagy port kavart maga után az egymás után fellépő adatvédelmi hibáival.

Másfélszer annyit dolgozunk otthon, mint az irodában

Már 2016-ban a munkavállalók oldaláról egyre inkább elvárás volt a távmunka lehetőségének biztosítása, a cégek többsége mégis ódzkodik tőle. Pedig számok bizonyítják, hogy hatékonyabbá teszi a munkát, persze csak ha megfelelő előkészítéssel állunk át.

A szerződéses munkahely meghatározása – a „home office” és a távmunka

2018-ban készült átfogó jogi helyzetkép a nem a munkáltató telephelyein végzett munkavégzéskor alkalmaztható szabályokról.

A vállalati IT kihívásai COVID19 kapcsán

A COVID-19 terjedése nem várt kihívások elé állította a vállalkozásokat szerte a világban. A személyes kapcsolatokon alapuló munkavégzésről rövid idő alatt szükségessé vált átállni az otthoni / távoli munkavégzésre. Ilyen esetben az IT szerepe központivá válik, hisz minden tranzakciót a technológia közvetít.

Gondolatok a home office-ról általában és vírus idején

A szerző bemutatja, hogy a gyakorlatban hogyan kerül sor az otthoni munkavégzésre, ezt követően pedig arra keresi a választ, hogy mi szabályozza a home office intézményét a magyar jogban, hogyan helyezhető el a munkajog rendszerében, illetve mutat-e rokonságot egy másik, nevében hasonló jogintézménnyel, a távmunkával.

A home office pszichológiai hatásai és 7 tipp a velük való megküzdéshez

A koronavírus járvány miatt sokan – akiknek a munkájuk jellegéből adódóan lehetőség volt rá – kénytelenek voltak (elsősorban biztonsági okokból) otthoni munkavégzésre áttérni. Ugyanebből az okból a köz- és felsőoktatásban távoktatás indult el, az egyetemi gyakorlatok, laborok, előadások is mind az online térbe kerültek át. Az otthoni munkavégzés és a távoktatás nem a jelenlegi időszakban jelentek meg először. Az internet, a technológia fejlődésével ez a munkavégzési mód és az online oktatás is egyre elterjedtebbé vált. Ez új kihívások elé állíthatja a munkavállalókat és a hallgatókat egyaránt.